ÖSZTÖNDÍJ KÖZÉPISKOLÁBAN TOVÁBBTANULÓKNAK
DÖNTÉSEK - 1998
KÓDSZÁM:
7785

Egyéb DÖNTÉSEK a hátrányos helyzetű fiatalok támogatása programban
Pályázati felhívás - Vissza a programok felsorolásához

PÁLYÁZÓ KÖZÉPISKOLA NEVE VÁROS

Abavári Nikoletta

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Acsai Erzsébet

Szent-Györgyi Albert Középiskola

Szombathely

Ádám Henrietta

Hámori András Ipari Szakmunkás- és Szakközépiskola

Tiszafüred

Adler Tibor

Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola

Kecskemét

Ajtai Manuella

Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola

Szeged

Aliczki Manó

Németh László Gimnázium

Budapest

Aranyosi Lívia

Balassa János Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Árvai Tünde

Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Mezőkövesd

Árvay Marcell

Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Mátészalka

Auer Erika

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Bába Krisztina

Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium

Csurgó

Babos Ágnes

I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola

Székesfehérvár

Bacsik Erika

4. sz. Általános Iskola és Szakiskola

Gyömrő

Bacsó Gergely

Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Tiszaföldvár

Bagi Dóra

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Bagó Noémi

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Bakai Andrea

Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola

Szeged

Bakos Szilvia

Eötvös József Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Hódmezővásárhely

Baksa Tímea

Bessenyei György Gimnzáium

Kisvárda

Balázs Barbara

Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola

Szécsény

Balázs Boglárka

Veress János Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

Kunszentmárton

Balázs Éva

Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola

Baja

Balázs Pál és Erzsébet

Veress János Gimnázium és Szakközépiskola

Kunszentmárton

Bálint Orsolya

Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Szolnok

Balog Henrietta

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Hatvan

Balog Margit

Eötvös József Szakközépiskola

Hódmezővásárhely

Balogh Anita

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

Sárospatak

Balogh Edina

Árpád Fejedelem Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium

Kistelek

Balogh Erzsébet

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Balogh Ildikó

Báthory István Gimnázium

Nyírbátor

Balogh Judit

Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét

Balogh László

Varró István Ipari Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet

Karcag

Balogh Mária

Kereskedelmi Szakközépiskola és Vendéglátóipari Szakmunkásképző

Eger

Balogh Mária

Angol Kisasszonyok Ward Mária Pedagógiai Szakközép Iskola

Kecskemét

Bama Balázs

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Bancsi Alíz

Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyháza

Bányai József

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium

Nyíregyháza

Bányai Nóra

Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Szerencs

Barcsák Gábor

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Barkó Beáta

Ságvári Endre Gimnázium

Kazincbarcika

Barna Zoltán

Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola

Debrecen

Baros Viktor

Sztárai Mihály Gimnázium

Tolna

Barsán Erika

Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

Budapest

Bartha Mónika

138. sz. Ipari Szakközép és Szakmunkás Iskola

Mátészalka

Bartos Delinke

Művészeti Szakközépiskola

Pécs

Beck Zsuzsanna

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Cegléd

Bejczi László

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Béke Mária

Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szociális Szakképző Intézet

Debrecen

Beke Marianna

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Békési Enikő

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Bekker Julianna

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Beláz Tamás

Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola

Ócsa

Bencze Mária

Budai Speciális Szakiskola

Budapest

Bende Edit

Veress János Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

Kunszentmárton

Béndek Julianna

Budapesti Evangélikus Gimnázium

Budapest

Benedek Ildikó

Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola

Törökszentmiklós

Berczi Réka

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Bereczky Réka

Vajda János Gimnázium

Keszthely

Berente Margit

Liska József Erősáramú SZKI és Gimnázium

Jászberény

Berente Ottó

Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola

Kecskemét

Berényi Zsuzsanna

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Berkecz Beáta

Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola

Szeged

Bernáth Ildikó

Varga Katalin Gimnázium

Szolnok

Bertalan Beatrix

Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola

Székesfehérvár

Bertók Norbert

Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtechnikai Szakközépiskola

Túrkeve

Bettiol Lilla

Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasái Szakközépiskola

Nagykanizsa

Bezzeg Miklós

Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Paks

Biczó Béla

Zipernowsky Károly Ipari Szakközépiskola

Pécs

Bíró Ádám

Varró István Ipari Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet

Karcag

Bobkó Mária

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Bodnár Mária

Sipkay Barna Ker.,Vendéglátóipari és Idegenforg. Szakközépiskola

Nyíregyháza

Bodonovics Csilla

Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Mezőkövesd

Bodonyi-Kovács István

Piarista Gimnázium

Kecskemét

Bodor Anikó

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Bogdán Aranka

Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Nagykanizsa

Bogdán Ferenc

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Bogdán Zoltán

Zöldmező Utcai Általános Iskola és Speciális Szakiskola

Keszthely

Bognár Zsófia

Toldy Ferenc Gimnázium

Budapest

Bogyó Attila

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Bokros Mónika

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Bóna Róbert

Baksay Sándor Református Gimnázium

Kunszentmiklós

Boros Anikó

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Boros Henrietta

Váci Mihály Gimnázium

Encs

Bottyán Lívia

Ady Endre Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Börcsök Zoltán

JATE Ságvári E. Gyakorló Gimnázium

Szeged

Bősze János

Hefele Menyhért Építő és Faipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Szombathely

Brakszatórisz Éva

Teleki Blanka Gimnázium

Mezőtúr

Braunitzer Gábor

Bolyai János Gimnázium

Kecskemét

Brinkács Csilla

Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium

Nyíregyháza

Brinkács Krisztián

Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium

Nyíregyháza

Budai Gyula

Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola

Miskolc

Bujdosó Imola

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Miskolc

Bukovics Emese

Árpád Vezér Gimnázium

Sárospatak

Burdohány Edina

Petőfi Sándor Gimnázium és Híradástechnikai Szakközépiskola

Sárbogárd

Buzás Bernadett

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Cegléd

Buzási Mária

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Hatvan

Csákvölgyi Anett

Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola

Békéscsaba

Csapó Hajnalka

Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium

Balatonalmádi

Császár Julianna

Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola

Szeged

Cseszneki Brigitta

Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola

Székesfehérvár

Csikós Zoltán

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

Csiky Edit és Márta

Berzsenyi Dániel Gimnázium

Budapest

Csillag Judit

Jedlik Ányos Gimnázium

Budapest

Csizmazia Ágnes

Kisfaludy Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Sümeg

Csontos Gábor

Eötvös József Gimnázium és Ipari Szakközépiskola

Tiszaújváros

Csontos Nikoletta

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Czérna Erzsébet

Álmos Vezér Általános Iskola és Gimnázium

Budapest

Czine Zsigmond

Esze Tamás Gimnázium

Mátészalka

Czombos Zoltán

Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Kiskunfélegyháza

Czövek Klára

Baksay Sándor Református Gimnázium

Kunszentmiklós

Czvikk Edina

Vályi Péter Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola

Tamási

Dági Marianna

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Kiskunhalas

Dankó Mónika

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Dányádi Anita

Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium

Veszprém

Dányi Norbert

Andrássy Gyula Műszaki Középiskola

Miskolc

Daróczi Ilona

Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola

Gyula

Dávid Anita

Béri Balogh Ádám Gimnázium

Tamási

Dávid Tímea

Szegedi Kiss István Református Gimnázium

Mezőtúr

Davidovics Gábor

Garay János Gimnázium

Szekszárd

Dékány Bernadett

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Hódmezővásárhely

Dévényi Gabriella

Közgazdasági Szakközépiskola

Kaposvár

Dics Melánia

Hámori András Ipari Szakmunkás- és Szakközépiskola

Tiszafüred

Dicső Veronika Tünde

Bessenyei György Gimnzáium

Kisvárda

Dinnyés Kamilla Judit

Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola

Szeged

Díra Zsanett

Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Mátészalka

Dóbiás Kinga

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Hatvan

Dobó Zsuzsanna Darinka

Széchenyi István Gimnázium és Ipari, Hírközlési Szakközépiskola

Pécs

Dobosi Zsuzsanna

Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakmunkásképző Intézet

Veszprém

Dógi Beáta

Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola

Békéscsaba

Domján Ibolya Szilvia

Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola

Nagykőrös

Domonkos Melinda

Martin János Szakiskola, Speciális Szakiskola és Felnőttek Általános Iskola

Miskolc

Donka Gabriella

Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola

Csongrád

Donka Tímea

Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium

Makó

Dudás Éva

Varró István Ipari Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet

Karcag

Dudás Zsuzsanna

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

Egresi Tímea

Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola

Békéscsaba

Éles Judit

Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyháza

Erdélyi Anita

Esze Tamás Gimnázium

Mátészalka

Erdélyi Balázs

Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskola

Budapest

Erdélyi Katalin

Esze Tamás Gimnázium

Mátészalka

Erős Kinga Mónika

Balassa János Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Érsek Gábor

Széchenyi István Gimnázium

Szolnok

Fábián Katalin

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

Falusi Györgyi

Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Szolnok

Farkas Katalin

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Farkas Katalin

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Farkas Péter

Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakképző Iskola

Szolnok

Fazakas Melinda

Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola

Nagykőrös

Fazekas Ildikó

Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola

Kecskemét

Federics Judit

Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium

Karcag

Fekete Ágnes

Hámori András Ipari Szakmunkás- és Szakközépiskola

Tiszafüred

Fekete Éva

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Fekete Kitti

I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola

Székesfehérvár

Fekete Márta

Karacs Ferenc Gimnázium és Ruhaipari Szakközépiskola

Püspökladány

Fekete Sándor

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Fenyvesi József

Eötvös Lóránd Műszaki Középiskola

Kaposvár

Fidró Marianna

Közgazdasági Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Finta Alexandra

Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Tiszaföldvár

Forgó Kitti

Eötvös József Gimnázium

Szeged

Földvári Kitti

József Attila Gimnázium és Szakközépiskola

Monor

Friesz Zsolt

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Fuzik Mária

Dobó Katalin Gimnázium

Esztergom

Füleki László

Alternatív Közgazdasági Gimnázium

Budapest

Fülöp Ádám

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

Fülöp Tünde

Petri Pál Szakképző Iskola

Püspökladány

Fűz Szilvia

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Gajdos Tímea

Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Tiszaföldvár

Gál Enikő

Református Líceum

Gödöllő

Gál Natália

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Galambos Eszter

Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Gáldonyi Sándor

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Garliczky Balázs

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Gégény Emese

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc

Gégény Sándor

Lenkey János Honvéd Középiskola és Kollégium

Eger

Gera Janka Rozália

Fodor József Gimnázium, Élelmiszeripari Szakközpiskola és Szakmunkásképző Intézet

Szeged

Gerő Katalin

Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola

Kisvárda

Godány Tamás

Rózsa Ferenc Gimnázium

Békéscsaba

Gonda Katalin

Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola

Pécs

Gődény Marietta

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Cegléd

Gulyás Attila

Váci Mihály Gimnázium

Encs

Gulyás Erika

Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforg. Szakközépiskola

Pásztó

Gulyás Ildikó

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Györffi Edina

Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola

Csenger

Győrfi Mihály

Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Mátészalka

Győri István

Református Kollégium Gimnáziuma

Debrecen

Győri Krisztina

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Nyíregyháza

Györkös Nikoletta

Kisfaludy Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Sümeg

Hadi Szilvia

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Pápa

Hajdú É. Zsuzsanna

Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

Szeged

Hajdu Tibor

Puskás Tivadar Távközlési Technikum

Budapest

Hajnal Veronika

Kanizsai Dorottya Gimnázium

Szombathely

Hajnal-Papp Gábor

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Hajovics Krisztina

Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Budapest

Halász Krisztina

Váci Mihály Gimnázium

Encs

Hamvas Annamária

Szent István Gimnázium

Esztergom

Házy Anita

Varró István Ipari Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet

Karcag

Hegedüs Rita

Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon

Békés

Hegyi Tünde

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Hirth Beáta

Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola

Békéscsaba

Horváth Ádám és Eszter

Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium

Veszprém

Horváth Andrea

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Horváth Annamária

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Pápa

Horváth Erzsébet

Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola

Miskolc

Horváth Erzsébet

Közgazdasági Szakközépiskola

Hajdúszoboszló

Horváth Katalin

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Horváth Mariann

Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola

Gyula

Horváth Mónika

Váry Emil Gimnázium

Demecser

Högye Mária Adrienn

Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

Debrecen

Hörömpő Antal

Losontzi István Általános Iskola és Speciális Szakiskola és Diákotthon

Cegléd

Huber Adrienn

I. Géza király Közgazdasági Szakközépiskola

Vác

Huczek Katalin

Szilády Áron Református Gimnázium

Kiskunhalas

Huszka Bernadett

Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunfélegyháza

Hutóczki Enikő

Közgazdasági Szakközépiskola

Hajdúszoboszló

ifj. Kelemen János

Hunyadi János Gimnázium és Diákotthon

Mezőkovácsháza

Ignácz Anikó

Földes Ferenc Gimnázium

Miskolc

Ignácz Brigitta

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Iker Viktória

Kisfaludy Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Sümeg

Illés Krisztina

Ady Endre Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Imre Anita

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Imre Linda

105. sz. Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola

Kazincbarcika

Inotai Beatrix

Apponyi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium

Lengyel

Ispánovity Rozália

Hunyadi János Gimnázium, Ipari Szakmunkásképző Iskola és Kollégium

Bácsalmás

Jakab Anita

Esze Tamás Gimnázium

Mátészalka

Jakab Ildikó

I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola

Székesfehérvár

Jancsovszki Adrienn és Edina

Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Szerencs

Jenei Krisztina

Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola

Berettyóújfalu

Jenei Mária

Boros Sámuel Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Szentes

Jenei Zsuzsanna

JATE Ságvári E. Gyakorló Gimnázium

Szeged

Jónás Anita

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Jónás Erzsébet

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc

Jóni Krisztián

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Jóni Timea

Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Miskolc

Judik Emese

Erdei Ferenc Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola

Makó

Juhász László

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Juhász Nagy József

Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola

Békéscsaba

Juhász Nikolett

Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola

Csongrád

Juhász Rita

Varga Jenő Közgazdasági Iskola, Gép- és Gyorsíró Szakiskola

Budapest

Juhász Sándor

Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola

Jászapáti

Juhász Sándor Attila

Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola

Nagykőrös

Juhász Veronika

Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola

Budapest

Kakuszi Lilla

Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola

Hódmezővásárhely

Kalányos Róbert

Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola

Pécs

Kalmár Zsolt

József Attila Gimnázium

Kunszentmárton

Kamarási Diána

Sárospataki Református Gimnázium

Sárospatak

Karácsony Ágnes Éva

Vay Ádám Gimnázium és Szakmunkásképző Intézet

Baktalórántháza

Karácsony Ilona

Bessenyei György Gimnzáium

Kisvárda

Kardos Barnabás

Jankó János Általános Iskola és Gimnázium

Tótkomlós

Kardulecz Rita

József Attila Gimnázium és Szakközépiskola

Monor

Karmacsi Benita

Esze Tamás Gimnázium

Mátészalka

Kárpáti Csilla Katalin

Radnóti Miklós Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola

Jánoshalma

Kasza Dénes

Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium

Budapest

Kaszás Ildikó

Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Katona Katalin

Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola

Baja

Katranicz Anett

Pattantyús Ábrahám Géza Szakiskola

Sajószentpéter

Katus Bernadett

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Kelemen Kinga

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Kelemen Zsuzsanna

Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Szerencs

Kerékgyártó Viktória

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc

Keresztényi Szilvia

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Nyíregyháza

Keszthelyi Eszter

Sancta Maria Leánygimnázium

Eger

Keszthelyi Renáta

Sancta Maria Leánygimnázium

Eger

Kis Benedek és Bernadett

Szilády Áron Református Gimnázium

Kiskunhalas

Kiss Anett

Eötvös József Szakközépiskola

Hódmezővásárhely

Kiss Erika és Eszter

Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola

Baja

Kiss Gusztáv

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola

Miskolc

Kiss Ildikó

Türr István Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Pápa

Kiss József

Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola

Csenger

Kiss Nikoletta

Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola

Miskolc

Kiss Nóra

Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Szolnok

Kiss Richard

Horváth Mihály Gimnázium

Szentes

Kiss Szilvia

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Kiss Zoltán

Piarista Gimnázium

Kecskemét

Kocsis Erzsébet

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Kocsis Erzsébet

Sipkay Barna Ker.,Vendéglátóipari és Idegenforg. Szakközépiskola

Nyíregyháza

Kocsis Ferenc András

Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola

Budapest

Kocsis Zoltán

JATE Ságvári E. Gyakorló Gimnázium

Szeged

Kolat Orsolya

Zrínyi Miklós Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Szigetvár

Koleszár Beáta

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

Sárospatak

Kollár Edina

Ady Endre Gimnázium Gép- és Gyorsíró Szakiskola

Ráckeve

Kollát Katalin

Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola

Kisvárda

Kolompár Mihály

11. sz. Általános Iskola és Speciális Szakiskola

Kiskunfélegyháza

Komócsin Friderika

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Komoróczki János

Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

Debrecen

Koós Kinga

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola

Budapest

Korbály Zsuzsanna

Zrínyi Ilona Gimnázium

Miskolc

Kormányos Andrea

Rózsa Ferenc Gimnázium

Békéscsaba

Kormányos Mariann

Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola

Békéscsaba

Kotroczó Helga

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola

Békéscsaba

Kovács Anita

Kovács Beáta

Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium

Nyíregyháza

Kovács Beáta

Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Mátészalka

Kovács Enikő

Munkácsy Mihály Középiskola és Szakmunkásképző Intézet

Gyula

Kovács Éva

Avasi Gimnázium

Miskolc

Kovács Éva

ELTE Radnóti Miklós Gimnázium

Budapest

Kovács Henrietta

Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium

Nyíregyháza

Kovács Ildikó

Apponyi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium

Lengyel

Kovács Ildikó

Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskola

Nyíregyháza

Kovács István

Berze Nagy János Gimnázium

Gyöngyös

Kovács István

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

Sárospatak

Kovács Judit

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Kovács László

Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközépiskola

Szolnok

Kovács Mária

Petőfi Sándor Gimnázium és Gépipari Szakközépiskola

Aszód

Kovács Mariann Eszter

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Kovács Márta

Veres János Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

Kunszentmárton

Kovács Mónika

Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola

Baja

Kovács Nikoletta

Kisfaludy Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Sümeg

Kovács Nikoletta

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

Székesfehérvár

Kovács Nóra

Ipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző

Vásárosnamény

Kovács Róbert

Bolyai János Gimnázium

Kecskemét

Kovács Szilvia

Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium

Csurgó

Kovács Tamás

Kereskedelmi Szakközépiskola és Vendéglátóipari Szakmunkásképző

Eger

Kovács Timea Andrea

Jáky József Műszaki Szakközépiskola

Székesfehérvár

Kovács Zoltán

Szent-Györgyi Albert Középiskola

Szombathely

Kovács Zsuzsa

Vasvári Pál Gimnázium

Nyíregyháza

Kozma Beáta

Nagyváthy János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Keszthely

Krajnyák Tímea

Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola

Miskolc

Kruska Ernő

Garbai Sándor Szakképző Iskola

Kiskunhalas

Kulcsár Anikó

Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Hajduhadház

Kutasi Szilvia

Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola

Kaposvár

Kuti Réka

ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola

Kecskemét

Kürti Tímea

Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola

Békéscsaba

Lakatos Borbála

Klebelsberg Kunó Ált. Isk. és Gimn.

Budapest

Lakatos Erika

Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Szerencs

Lakatos Ildikó

Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola

Miskolc

Lakatos Orsolya

Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola

Eger

Lalbert Dorottya

Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakmunkásképző és Gimnázium

Budapest

Légár Ágnes

Vajda János Gimnázium

Keszthely

Lehel Zoltán

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Lévai Tímea

Mechwart András Gépipari Műszaki Középiskola

Debrecen

Lippai Norbert

Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola

Miskolc

Liska Ida

Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Mezőtúr

Lőrincz Andrea

Dr. Mező Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola

Nagykanizsa

Lőrincz Csilla

Budai Nagy Antal Szakközépiskola

Nagykálló

Lőrincz Nóra Inez

Fazekas Mihály Gimnázium

Debrecen

Lőrinczi Tímea

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Lukács Bettina

Szepsi Csombor Márton Gimnázium Szakképző- és Általános Iskola

Szikszó

Madar Julianna Andrea

Eötvös József Szakképző Intézet

Berettyóújfalu

Magony Melinda

Erdei Ferenc Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola

Makó

Major Melinda

Avasi Gimnázium

Miskolc

Makara Edit

Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium

Nyíregyháza

Makó Noémi

Medgyessy Ferenc Gimnázium

Debrecen

Manzéger István

Ruhaipari és Informatikai Szakközép- és Szakképző Iskola

Szolnok

Márkus Tímea

Toldi ltp. Általános Iskola és Gimnázium

Kaposvár

Marosán Orsolya

Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola

Békéscsaba

Marosvölgyi Tímea és Bernadett

Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Szerencs

Matskássy Katalin

Bem József Szakmunkásképző

Cegléd

Matusik Mátyás

Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola

Békéscsaba

Mazán Klaudia

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola

Békéscsaba

Megellai Adrienn

Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskola

Nyíregyháza

Meleg Zoltán

József Attila Gimnázium

Kunszentmárton

Menyhárt Andrea

Leövey Klára Gimnázium

Budapest

Merucza Éva és Fatime

Eötvös József Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Mészáros Andrea

Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Miskolc

Mészáros Edit

Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium

Karcag

Mészáros Mária Edit

Zrínyi Ilona Gimnázium

Nyíregyháza

Mezei Tünde

Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola

Békéscsaba

Miháldi Ferenc

Jedlik Ányos Gimnázium

Budapest

Mikóczi Márió

Türr István Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Pápa

Molnár Csaba

Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola

Ócsa

Molnár Csongor

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Molnár Imre

Csepel Műszaki Szakközép és Szakmunkásképző Iskola

Budapest

Molnár Katalin

Kisfaludy Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Sümeg

Molnár Márk

Gépipari Műszaki Szakközépiskola

Szombathely

Molnár Sándor

Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola

Békéscsaba

Molnár Tamás

Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakképző Iskola

Szolnok

Nagy Adrienn

Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola

Zalaegerszeg

Nagy Beáta

Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

Budapest

Nagy Boglárka

Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola

Siófok

Nagy Erika

Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola

Ibrány

Nagy Franciska

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Nagy Katalin

Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola

Battonya

Nagy Lejla

Bolyai János Gimnázium

Salgótarján

Nagy Mónika

Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola

Nagykőrös

Nagy Noémi

Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Miskolc

Nagy Zsuzsanna

Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Mátészalka

Nagy-Szentesi Ágnes

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Nédó Renáta

Ward Mária Leánygimnázium

Kecskemét

Németh Ágnes

Egészségügyi Szakképző Iskola

Szolnok

Németh Ágnes

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Németh Anita

Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola

Miskolc

Németh Annamária

Irinyi János Élelmiszeripari Középiskola és Gimnázium

Debrecen

Németh Csilla

Varga Katalin Gimnázium

Szolnok

Németh Ildikó

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Németh Orsolya

KLTE Gyakorló Gimnázium

Debrecen

Németh Tímea

Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola

Miskolc

Nóti Attila

Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola

Kecskemét

Nyerges Donát

Vasvári Pál Gimnázium

Nyíregyháza

Ocskó Éva

Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóip. Szakközépiskola

Szeged

Oláh Amália

Avasi Gimnázium

Miskolc

Oláh Emese

Krúdy Gyula Gimnázium

Nyíregyháza

Oláh Julianna

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc

Oláh Péter

Gárdonyi Géza Gimnázium

Eger

Oláh Szilárd

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Omiliák Anita

Hámori András Ipari Szakmunkás- és Szakközépiskola

Tiszafüred

Ónodi Anita

Zrínyi Ilona Gimnázium

Miskolc

Orliczki Attila

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola

Miskolc

Orosi Andrea

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Nyíregyháza

Orosz Georgina Margit

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Cegléd

Orsós Gyöngyi

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Orsós Mária

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Ortó Enikő

Szepsi Csombor Márton Gimnázium Szakképző- és Általános Iskola

Szikszó

Osipowicz Éva

Iparművészeti Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet

Kaposvár

Ottmár Ilona

Vásárhelyi Pál Gimnázium Általános és Szakképző Iskola, Diákotthon

Polgár

Örsi László

Varró István Ipari Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet

Karcag

Padra Viktória

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Pál Judit

Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola

Bicske

Pálfi Gyöngyi

11. sz. Általános Iskola és Speciális Szakiskola

Kiskunfélegyháza

Pálinkás László

Speciális Szakiskola

Budapest

Pándy Emese

Sárospataki Református Gimnázium

Sárospatak

Pántya László

Brassai Sámuel Műszaki Középiskola

Debrecen

Papp Andrea

Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Szolnok

Papp Enikő

Batsányi János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola

Tapolca

Papp Lajos

Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola

Békéscsaba

Pásztor István

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Pásztor Péter

JATE Ságvári E. Gyakorló Gimnázium

Szeged

Pásztor Rajmund Sándor

Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Pásztor Róbert Bálint

Ipari Szakközépiskola és 636. sz. Szakmunkásképző Intézet

Békés

Patai Gábor

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Pataki Edina

Árpád Fejedelem Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium

Kistelek

Patyi Orsolya

Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunfélegyháza

Paudics Angelina

Petőfi Sándor Gimnázium és Híradástechnikai Szakközépiskola

Sárbogárd

Paulics Enikő

Vajda János Gimnázium

Keszthely

Pecznyik Mónika

Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola

Kecskemét

Péntek Adrienn

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Pénzes Gabriella

Korányi Frigyes Gimnázium

Nagykálló

Perduk Anita

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Miskolc

Perger Renáta

Baksay Sándor Református Gimnázium

Kunszentmiklós

Perjési Vera

Zrínyi Ilona Gimnázium

Miskolc

Péter Judit

Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Szerencs

Petkovics Nikoletta

Gárdonyi Géza Ciszteri Gimnázium

Eger

Petróczi Zoltán

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Petróczy Eszter

Krúdy Gyula Gimnázium

Nyíregyháza

Pfendtner István

Ady Endre Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Pifkó Georgina

Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Dombóvár

Pogány Ádám

Berzsenyi Dániel Gimnázium

Budapest

Polgár Mariann

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Polgár Zsolt

Türr István Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Pápa

Poór Csaba

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Porkoláb Piroska

Budapesti Pedagógiai Szakközépiskola

Budapest

Pressing Bernadett

Vajda János Gimnázium

Keszthely

Prill Marianna

Árpád Vezér Gimnázium

Sárospatak

Prohászka Angéla

Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola

Baja

Prohászka Nóra

Gervay Mihály Posta és Bankforgalmi Szakközépiskola

Budapest

Prokai Zsuzsanna

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

Ózd

Proszonics Ingrid

Vörösmarty Mihály Gimnázium

Budapest

Rácz Attila

Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakiskola

Budapest

Rácz Edit

Bessenyei György Szakközépiskola

Berettyóújfalu

Rácz László

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium

Győr

Rácz Norbert

Bánki Donát Ipari Szakközépiskola

Nyíregyháza

Rácz Ödön

Szent István Zeneiskola és Szakközépiskola

Budapest

Radics Anita

Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Tiszaföldvár

Radics Roland Attila

Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Középiskola

Debrecen

Radinovics Mónika

Ady Endre Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Ramotai Edina

Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon

Békés

Ravasz Mária

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola

Békéscsaba

Rigó Ernő

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Ritter Angéla

Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Bonyhád

Rónaszéki Angéla

Arany János Gimnázium és Általános Iskola

Nyíregyháza

Rudinszki Erzsébet

Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola

Kecskemét

Rusznyák Orsolya

Árpád Vezér Gimnázium

Sárospatak

Sallay Erika

Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

Budapest

Sándor Piroska

Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium

Balatonalmádi

Sári Zsombor

Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

Szeged

Sárik Anita

Árpád-házi Szent Erzsébet Humán Szakközépiskola

Esztergom

Sarkadi Ágnes

Martin János Szakiskola, Speciális Szakiskola és Felnőttek Általános Iskola

Miskolc

Sastin Marianna

Bercsényi Miklós Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Schimmer Zoltán

Gépipari Műszaki Szakközépiskola

Szombathely

Schmidt Kinga

Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola

Kaposvár

Sebestyén Zsuzsanna

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Sebők Zsuzsanna

Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola

Székesfehérvár

Selmeczi Eszter

Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola

Budapest

Selmeczi Tamara

Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola

Budapest

Sepsi Etelka

Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola

Székesfehérvár

Sepsi Gabriella

Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Mezőkövesd

Sigulinszky Ágnes

Nagy László Gimnázium és Híradástechnikai Szakközépiskola

Kunhegyes

Siket Nikolett

Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium

Eger

Siku Pál

Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Miskolc

Simon Viktor

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Cegléd

Sinka Veronika

Szent-Györgyi Albert Középiskola

Szombathely

Sluzek Klára

Gandhi Közalapítványi Gimnázium

Pécs

Smer Erika

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola

Miskolc

Sohajda Erika

Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola

Kisvárda

Soltész Tímea

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

Sárospatak

Somogyi Anita

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Somogyi Ibolya

Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola

Békéscsaba

Soós Éva

Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola

Békéscsaba

Sovák Arnold Attila

Szinyei Merse Pál Gimnázium

Budapest

Sovány Melinda

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Stecina Petra

Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Mezőtúr

Suller Tímea

Erdey-Grúz Tibor Vegyipari Szakközépiskola

Debrecen

Suszter Melinda

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc

Süveges Andrea

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Süveges Csaba

Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakképző Iskola 1. sz. tagintézménye

Szolnok

Szabad Beatrix

Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola

Eger

Szabados Ervin

Jelky András Szakképző Iskola

Baja

Szabados Krisztián

Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Győr

Szabados Olga

Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskola

Kalocsa

Szabó Ágnes

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Szabó Andrea

Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola

Székesfehérvár

Szabó Anikó

Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola

Kisvárda

Szabó Anikó

Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Szolnok

Szabó Anita

Bessenyei György Szakközépiskola

Berettyóújfalu

Szabó Árpád

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Szabó Borbála és Gyula

Katona József Gimnázium

Kecskemét

Szabó Elíza

Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

Kecskemét

Szabó Emma Eszter

Gárdonyi Géza Ciszteri Gimnázium

Eger

Szabó Éva

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Szabó Ferenc

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Szabó Gabriella

Carolina Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szeged

Szabó Gyöngyi

Krúdy Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Int.

Győr

Szabó László

Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium

Győr

Szabó Lívia

Jurisich Miklós Kísérleti Gimnázium

Kőszeg

Szajcz Borbála

Kempelen Farkas Kísérleti Gimnázium

Budapest

Szajkó Melinda

Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Jászárokszállás

Szántai Beáta

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Szappanos Erika

Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola

Kecskemét

Szászi Erzsébet

Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Mezőkövesd

Szaták Tímea

Bessenyei György Gimnzáium

Kisvárda

Szatmári Júlia

Rózsa Ferenc Gimnázium

Békéscsaba

Száva Brigitta

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Székely Erika

Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola

Eger

Székely Orsolya

Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola

Székesfehérvár

Szekeres Ildikó

Balassa János Szakképző Iskola és Kollégium

Szekszárd

Szekunda Lajos

Gépészeti Szakközépiskola

Mátészalka

Szeleczki István

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

Budapest

Széles László

Garbai Sándor Szakképző Iskola Könyvtára

Kiskunhalas

Szelezsán Anikó

Rózsa Ferenc Gimnázium

Békéscsaba

Széll Krisztina

Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola

Zsámbék

Szép Zsanett

Zrínyi Ilona Gimnázium

Nyíregyháza

Széplaki János

Közgazdasági Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Széplaki László

Bolyai János Gimnázium

Salgótarján

Szerencsi László

Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium

Záhony

Szilágyi Ágnes

Eötvös József Szakközépiskola

Hódmezővásárhely

Szilágyi Mariann

Ady Endre Gimnázium

Debrecen

Szilák Gabriella

Széchenyi István Gimnázium

Szolnok

Szimcsina Viktória

Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium

Záhony

Szín Mária

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Hódmezővásárhely

Szondi Emőke

Ipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző

Vásárosnamény

Szórád Anita

ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola

Kecskemét

Szőke Emese

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Szőnyi Anikó

Krúdy Gyula Gimnázium

Nyíregyháza

Szűcs Edina

Vasvári Pál Gimnázium

Nyíregyháza

Szűcs István

Gábor Áron Szakközépiskola

Miskolc

Talpai Anikó

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Kiskunhalas

Tar Tünde

Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola

Kisvárda

Tarjányi Krisztián

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Tatár Katalin

Békésy György Posta- és Távközlésforgalmi Szakközépiskola

Budapest

Téglás Andrea

Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölk

Telepó Anita

Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola

Gyöngyös

Terecskey Erzsébet

Montágh Imre Általános Iskola és Szakiskola

Gödöllő

Terényi Tünde

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Tigyi Erzsébet

József Attila Gimnázium

Kunszentmárton

Tímár Éva

Belvárosi Tanoda Alapitvány

Budapest

Timkó Gábor

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Miskolc

Tokai Ágnes

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola

Békéscsaba

Toldi Anita

Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

Ajka

Tolnai Edit és Irén

Arany János Gimnázium és Általános Iskola

Nyíregyháza

Tomasovszky Péter

Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Középiskola

Debrecen

Tomori Anita

Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Tompa Anita

Sipkay Barna Ker.,Vendéglátóipari és Idegenforg. Szakközépiskola

Nyíregyháza

Tóth Anita

Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola

Miskolc

Tóth Anita

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Tóth Anita

Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasái Szakközépiskola

Nagykanizsa

Tóth Attila

Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola

Békéscsaba

Tóth Beáta

Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola

Berettyóújfalu

Tóth Bernadett

Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Kisújszállás

Tóth Dóra

Széchenyi István Gimnázium

Szolnok

Tóth Gábor

Gáspár András Ipari Szakközépiskola

Kecskemét

Tóth Károly és Adrienn

Zalka Máté Nyolcosztályos Gimnázium

Fehérgyarmat

Tóth Katalin

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Tóth Magdolna

Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola

Tiszaföldvár

Tóth Rózsa

Leőwey Klára Gimnázium

Pécs

Tóth Veronika

Türr István Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Pápa

Tóth Zoltán

Kossuth Lajos Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola

Tiszafüred

Tömös Tímea

Fráter György Katolikus Gimnázium és Diákotthon

Miskolc

Törő Gábor

Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium

Nyíregyháza

Török Erzsébet

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola

Cegléd

Török Judit

Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium

Karcag

Török Marianna

JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

Szeged

Törteli Julianna

Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

Kecskemét

Törteli Tímea

II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium

Budapest

Tratnyek Edit

Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola

Kaposvár

Turbucz Gergely

Kandó Kálmán Műszaki Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Kecskemét

Túri Csilla

Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola

Csongrád

Turi Marianna

Türr István Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola

Pápa

Turkalya Csilla

Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasái Szakközépiskola

Nagykanizsa

Ujvári Sándor

Kandó Kálmán Műszaki Szakmunkásképző és Szakközépiskola, Képzőművészeti Tagozat

Kecskemét

Unkity Szabina

Horvát Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Budapest

Urbán Nikoletta

Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiuma

Gyöngyös

Urbancsok György

Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola

Békéscsaba

Urbanovics Bernadett és Nándor

Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

Sátoraljaújhely

Uzoni Eszter

Kiss János Általános és Középiskola

Budapest

Vágányik Lívia

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Valler Éva

Sárospataki Református Gimnázium

Sárospatak

Vályi Zsuzsanna

Bibó István Gimnázium

Kiskunhalas

Vankovics Gábor

III. Béla Gimnázium

Baja

Varga Alíz

Karácsonyi János Katolikus Gimnázium

Gyula

Varga Attila

Béri Balogh Ádám Gimnázium

Tamási

Varga János

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Varga János

Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium

Záhony

Varga Krisztina

I. Géza király Közgazdasági Szakközépiskola

Vác

Varga Viktória

Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola

Kisvárda

Varga Zita Nikolett

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Szeged

Varga Zsolt

Brassai Sámuel Műszaki Középiskola

Debrecen

Várhelyi Georgina

JATE Ságvári E. Gyakorló Gimnázium

Szeged

Vasadi Róbert

Zrínyi Ilona Gimnázium

Nyíregyháza

Vass Anikó

I. Géza Király Közgazdasági Szakmunkásképző Intézet

Vác

Végh Zsuzsanna

Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasái Szakközépiskola

Nagykanizsa

Veréb Ildikó

Sárospataki Református Gimnázium

Sárospatak

Veres Adrienn

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc

Veres Anita

Péter András Gimnázium

Szeghalom

Veres Kitti

Budai Nagy Antal Óvónői, Pedagógiai és Közgazdasági Szakközépiskola

Nagykálló

Veres Tünde

Vedres István Építőipari Szakközépiskola

Szeged

Vezér Éva

Munkácsy Mihály Középiskola és Szakmunkásképző Intézet

Gyula

Vida Teréz

Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola

Szeged

Vidner Edit

Szilárdy Áron Református Gimnázium

Kiskunhalas

Vincze Ágnes

Árpád Szakmunkásképző Intézet

Székesfehérvár

Vincze Mária

Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Karcag

Visnyovszki Katalin

Kolping Szakmunkásképző Iskola

Esztergom

Vizdák Zsuzsanna

Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakközépiskola

Budapest

Vizeli Éva

Közgazdasági Szakközépiskola

Keszthely

Vörös Árpád

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Kiskunhalas

Wahler Krisztián

Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola

Dunaújváros

Werstroh Niké

Toldi ltp. Általános Iskola és Gimnázium

Kaposvár

Wünsch Klára

Sipkay Barna Ker.,Vendéglátóipari és Idegenforg. Szakközépiskola

Nyíregyháza

Zagyva Nikolett

Református Kollégium Gimnáziuma

Kecskemét

Zagyva Orsolya

Református Kollégium Gimnáziuma

Debrecen

Zankó Nicolett

Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

Budapest

Zarándi Adrienn

Herman Ottó Gimnázium

Miskolc

Zielbauer Tímea

Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasái Szakközépiskola

Nagykanizsa

Zsákai Gyula

Korányi Frigyes Gimnázium

Nagykálló

Zsigmond Hajnalka

Leövey Klára Gimnázium

Budapest

Zsikla Györgyi

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

Kiskunhalas

Zsoldos László

Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző és Szakközépiskola

Miskolc

Zubor Kata

Bercsényi Miklós Gimnázium

Törökszentmiklós

Vissza az oldal elejére